Legkeresettebb alkotók
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Gábor Jenő keresett alkotó
    Gábor Jenő
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Batthyány Gyula keresett alkotó
    Batthyány Gyula
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László

Fényes Adolf Tanulmányok

  1. Fényes Adolf - Kalapos nő árnyas udvarban
    1. Tágas vidéki kúria udvarán üldögélő elegáns hölgy teázik és újságot olvas. A fák dús lombozata egészen letompítja a délutáni verőfényt, de helyenként azért a nap sugarai áttörnek az ágak között és élénk rózsaszín-fehér mintázatot írnak a földre és a reneszánszot idéző árkádíves tornácra. A téma látszólag nem illik bele Fényes Adolf kritikai realista pályaképébe. A "szegényemberek festője" viszonylag ritkán ábrázolta saját környezetét, azokat a köröket, amelyekben származása és intellektusa jogán forgott. A kecskeméti főrabbi fiából szocialista festőt csinált a kritika, hiába tiltakozott Lyka Károly, hogy nem a proletár, hanem a szín és a rajz a főszereplője Fényes festészetének. Az Olvasó nővel abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a téma hangulata nem nyomja el és nem is írja át a mű stiláris kvalitásait. A mű ráadásul a mester azon kevés korai festménye közé tartozik, ahol a Fényes festészetének hátterét és bázisát adó előkelő városi miliő jelenik meg.
      Az igen jómódú családból származó Fényes a neki szánt jogi pálya helyett alapos és komoly festői tanulmányokat folytatott. Székely Bertalannál kezdte 1884-ben a Mintarajziskolában, majd a Weimari Akadémián Max Thedynél ismerkedett meg alaposabban a paraszti zsáner műfajával. 1890-ben Párizs következett és a magyarok körében közkedvelt Julian Akadémia, ahol Bouguereau osztályába járt, innen azonban még két évre visszatért Weimarba és végül Benczúr pesti mesteriskolájában zárta "iskolás" éveit. Benczúrnál festette első sikeres zsánerét, a Pletykát, amivel elnyerte a Képzőművészeti Társulat díját, 1897-ben pedig egy hasonló realista kompozícióra, a Civódásra ösztöndíjat is kapott. A szegényember-sorozat tette azonban igazán elismert festővé, akit a maga műfajában a legjobbak között tartottak számon. A kritika a Munkácsy-tradíció egyik tehetséges örököseként tartotta számon és 1905-ös első gyűjteményes kiállítása a reveláció erejével hatott. Fényes rendelkezett azzal a rendkívüli képességgel, hogy úgy nemesítette meg és tette "szalonképessé" a parasztok gyötrelmes életét, hogy közben a realizmus kritikai hagyományát sem áldozta fel a giccs oltárán.
      Az 1900-as évek elején ráadásul a weimari realista Fényes átadta helyét annak a plein air festőnek, akit a korabeli kritika még többre értékelt. A sötét tónusokat, a pasztózus festéket és a bitumen alapot elsöpörte a napfény ragyogása. Manapság talán ez a plein air korszak áll a legközelebb ízlésünkhöz: a szűk szobabelsők és a premier plánban ábrázolt parasztemberek helyett Fényes hangulatos kisvárosi utcákat, fényes udvarokat és ragyogó színekben pompázó figurákat kezdett el festeni. Az 1904-es Babfejtők neósokat idéző erőteljes szín-kavalkádja láttán igazat adhatunk Lykának: Fényesnél a téma valójában csak keret, a lényeg a szín és a rajz. A naturalista és kritikai realista Fényesből stilizáló plein air festő lett. Már nem érdekelték annyira a kérges tenyerek és a mély ráncok, inkább a színekre és a fényekre koncentrált. A portrészerűség, a naturalista életkép az Olvasó nő előadásmódját sem jellemzi, helyette azonban olyan rafinált szín- és fényharmóniákat kapunk, amik felülmúlják a legaprólékosabb naturalizmust is.
      1905 után csak 1912-ben jelentkezett Fényes újabb gyűjteményes kiállítással. Időközben belépett a MIÉNK-be és szorgalmasan festette szebbnél szebb táj- és életképeit friss plein air modorában. Művészetének rangját mutatja, hogy Juhász Gyula és Ady Endre is elismerő szavakkal nyilatkozott róla. Juhász egyenesen Szinnyeivel, Mednyánszkyval és Ferenczyvel emlegette egy regiszterben: "Fényes Adolfnak megvan a maga világa, színe, árnya, szóval egyénisége. Szinte bámulatos mennyi festői színhatást tud kihozni..., milyen gyönyörű tónusok, ellentétes színek harmóniája!" A Ferenczy-párhuzam különösen az Olvasó nő láttán tűnik aktuálisnak, hiszen itt nemcsak az előadásmód, de a téma is kínálja az összevetést (Vörös fal, Napos délelőtt). Fényes életművén belül leginkább váci és felvidéki városképein találkozunk hasonló színekkel, tónusokkal és fényekkel. Az 1904-es Kisvárosi délelőtt még hangulatában is egészen közel áll az Olvasó nőhöz. Mindkét festmény azok közé az üdítő Fényes-művek közé tartozik, amelyek nemcsak a művészi kvalitást tükrözik, de visszaadnak valamit a jómódú, békés, századeleji, kisvárosi élet harmóniájából és derűjéből is.

      Irodalom:
      Lázár Béla: Fényes, Modern Művészet, 1905/1
      Lyka Károly: Fényes Adolf, Művészet, 1905/4
      Juhász Gyula: Fényes Adolf, Az Új Század, 1905/12.
      Meller Simon: Fényes Adolf, Huszadik Század, 1906
      Farkas Zoltán: Fényes Adolf kiállítása, Vasárnapi Újság, 1912/44
      Elek Artúr: Fényes Adolf, Nyugat, 1928/1
      Oelmacher Anna: Fényes, Budapest, 1962
      Egri Mária: A szolnoki művésztelep, Budapest, 1977
      Aradi Nóra: Fényes Adolf, Budapest, 1979
      Bálintné Hegyesi Júlia: Fényes Adolf festőművész munkássága. Bibliográfia, Szolnok, 1992
      HS
  2. Fényes Adolf - Napsütötte utca

      A Napsütötte utca Fényes plein air korszakának egyik legszebb alkotása. Olyan sokszor reprodukált művek méltó társa, mint a Babfejtők és a Kisvárosi délelőtt. Ugyanaz a tematika, ugyanazok a ragyogó, meleg színek: a végeredmény egy picit mégis más. Talán a diagonális kompozíció perspektivikusságában, vagy esetleg a szentimentális zsáner és a szociofotó között egyensúlyozó hangvételben kereshetjük a finom differencia okait. A lényeg azonban az, hogy az Arme-Leute-Malerei-el híressé vált festő az 1900-as évek elején óriásit változtatott korábbi stílusán. A Weimarban, Max Thedynél tanuló Fényes az 1890-es évek végén elkezdett, nagyszabású Szegényember-sorozatával vonult be a magyarországi művészet történetébe. E komor képek realizmusát az 1900-as évek elején " részben talán a nagybányaiak és a kecskeméti neósok hatására " váltotta fel a plein air tündöklő naturalizmusa. Fényes ezidőtájt nyaranta sokat utazgatott, dolgozott Vácott, Sukorón, Szentendrén, Nógrádban és Szolnokon is. A kor szavát meghallva egyre inkább ráérzett a tájfestés ízére, s a formálódó szolnoki művésztelep egyik vezető mesterévé vált. Tematikája ugyan lényegében nem változott, de azért a Babfejtők és a Napsütötte utca egészen más képet ad a paraszti életről, mint korábbi napszámosai vagy öregasszonyai. 1905-ös nagy gyűjteményes kiállításán már egyenlő súllyal szerepeltek kritikai realista és plein air művei. A jövő azonban az utóbbiaké lett. "Színfoltok kerülnek egymás mellé, szélesen, laposan, nagy kontúrokba foglalva: de ezer részlet szorul beléjük, s mi megkapjuk az impresszió velejét. Fény, árnyék, modellatúra ismeretlen dolgok: ettől az anyagiasságtól megmenekült a naturalista tanulmány tisztító-tüze révén." (Lyka, 1905, 359.) E sorokat Lyka Károly a Kisvárosi délelőtt kapcsán vetette papírra, de érvényesek festményünkre is azzal a kiegészítéssel, hogy a mester itt talán még nagyobb hangsúlyt fektetett az apró részletek és a finom tónusátmenetek gazdagságára. Benne van a képben a putrik nyomorúsága is, mi mégis az előadásmód szépségét, a festék ragyogását, Fényes utolérhetetlen festőiségét csodáljuk benne.

      Irodalom:
      Lázár Béla: Fényes, Modern Művészet, 1905/1
      Lyka Károly: Fényes Adolf, Művészet, 1905/4
      Juhász Gyula: Fényes Adolf, Az Új Század, 1905/12
      Meller Simon: Fényes Adolf, Huszadik Század, 1906
      Farkas Zoltán: Fényes Adolf kiállítása, Vasárnapi Újság, 1912/44
      Elek Artúr: Fényes Adolf, Nyugat, 1928/1
      Oelmacher Anna: Fényes, Budapest, 1962
      Egri Mária: A szolnoki művésztelep, Budapest, 1977
      Aradi Nóra: Fényes Adolf, Budapest, 1979
      Bálintné Hegyesi Júlia: Fényes Adolf festőművész munkássága. Bibliográfia, Szolnok, 1992

      Analógia:
      Fényes Adolf: Babfejtők, 1904. Olaj, vászon, 86 x 78,5 cm. MNG. repro: Aradi, 1979, 10. kép
      Fényes Adolf: Kisvárosi délelőtt, 1904. Olaj, vászon, 123 x 103 cm. MNG. repro: Aradi, 1979, 9. kép
      Deák Ébner Lajos: Vadmályvák útja, 1880 k. Olaj, vászon, 36 x 69,5 cm. MNG
      Ferenczy Károly: Október, 1903. Olaj, vászon, 127 x 108 cm. MNG. repro: Nagybánya kat., MNG, 1996, 405. o.

  3. Fényes Adolf - Ünnepnap (Szobában)
    1. "Irigylem azokat, akiknek van pénzük Fényes Adolf képeiből csak egyet is venni." Ady Endre sóhaja, mely a nagyváradi Szabadság című folyóirat 1908. áprilisi számában hangzott el, jól illusztrálja azt az erős vonzalmat, melyet - ma talán meglepő módon - éppen a polgári, nemegyszer radikális újítóként jellemzett fiatal értelmiség táplált Fényes Adolf művészete felé. Az urbánus, zömében zsidó származású magyar gazdasági elit is Rippl-Rónai mellett éppen őt, a magyar népi életkép megújítóját halmozta el leginkább vásárlásokkal és megrendelésekkel. A korszak legjelentősebb magyar műgyűjtői szinte kivétel nélkül rajongtak festményeiért. A Japán kávéház legendás művészasztalának mecénás-gyűjtő-műkereskedő tagja, Nemes Marcell, El Greco műveinek világhírű "felfedezője", Cézanne és a legjelentősebb modern francia festők szerelmese az évek folyamán egész kis kollekciót vásárolt össze műveiből. Ő birtokolta többek között a magyar festészet olyan emblematikus alkotásait, mint az 1906-ban készült Testvérek című képet és az 1910-es Mákoskalácsot.

      Az impresszionisták másik nagy rajongója, Kohner Adolf nem kevesebb, mint tizenöt művét emelte be nemzetközi rangú gyűjteményébe, melyet egyebek mellett Gauguin, Van Gogh, Sisley, Courbet és Delacroix neve fémjelzett. Fényes művészetéhez fűződő erős vonzalmát nem csupán az támasztja alá, hogy több alakalommal is megrendelte tőle portréját, de egy 1914-es, műgyűjteményének részletét ábrázoló enteriőrfotón az is jól látható, hogy Cukrászsütemények című csendéletét, mely a most vizsgált alkotással azonos évben készült, közvetlenül Corot egyik férfiképmása alá akasztotta. A magyar műgyűjtés történetének talán legkifinomultabb ízlésű alakja, Hatvany Ferenc még Kohnernél is több, összesen tizenhat festményt vásárolt Fényestől. Kollekciójában csupán Rippl-Rónai szerepelt hasonló súllyal. A most vizsgált festmény, az Ünnepnap - a kép jelenlegi tulajdonosainak beszámolója szerint - egykor a Hatvany családdal baráti viszonyban álló Deutsch Sándor gyűjteményét gazdagította.

      Az Ünnepnap című kép alkotójának legfontosabb korszakát reprezentálja, azt az 1900-es évek elejétől megközelítőleg 1913-ig terjedő periódust, melyben Fényes egy következetes fejlődési utat bejárva fekete alaptónusú, realista korszakától eljutott a dekoratív látásmódhoz, a tiszta színek költészetéig. A magyar falu és a kisvárosok élete, a színpompás viseletek nem valamiféle irodalmi tartalom, anekdotizáló elem keresése révén jelentek meg érett korszakának főművein: éppen e környezet "öncélú", par excellence festőisége, a népművészet alapvetően koloritközpontú díszítő szemlélete és összefoglaló, stilizáló formakezelése terelte Fényest a népi életkép témavilágához. Hasonló orientáció a korszak több modern magyar művészénél kitapintható. Ferenczy Károly szintén előszeretettel emelt be kompozícióiba népi eredetű tárgyakat: felesége, a szintén festő Fialka Olga valóságos gyűjteményt állított össze belőlük, melyből egy-egy érdekes mintájú szőttes, mázas kerámiatál vagy kancsó újra és újra megjelenik a nagybányai enteriőrökön, kerti jeleneteken. Csók István egyik legismertebb művén, a Tulipános ládán, a népművészet felfokozott dekorativitású díszítőmustráját állította a kompozíció középpontjába. De hosszan sorolhatók még a nevek Perlmutter Izsáktól a korai Kádár Bélán át akár egészen Vörös Gézáig, aki a francia elődök, Gauguin és Matisse képeinek hasonló forrásvidékét fedezte fel a magyar népművészet alkotásaiban. Rippl-Rónairól leveleiből is tudjuk, mennyire ragaszkodott ahhoz, hogy környezetét, Kaposvári házának és a Róma-villának festői gazdagságú enteriőrjeit friss színekben pompázó népi hímzések díszítsék, s ezek a tárgyak - nemegyszer hangsúlyos, képalkotó motívumokként - alkotásain is gyakran megjelennek. Éppen Rippl-Rónai volt az, aki a tüzes, tiszta színfoltok rafinált festőiségű elrendezését Fényes Adolfhoz hasonló tudatossággal használta képein. A festményt végső soron mindketten ornamensnek tekintették, ahol elsősorban nem a mondanivaló és a téma, hanem a színek, formák és ritmusok adják a kifejezés igazi erejét.

      A most vizsgált kép is figyelmeztet azonban Fényes Adolf művészetének egy kivételes, ritka erényére, mely mégis túlmutat az abszolút festőiség szorosan vett dogmáján. Ő úgy tudott a tiszta festőiség árnyalatokban és színekben gazdag nyelvén szólni, hogy közben művéből ihletett csend és nemes egyszerűség sugárzik. Képének halk beszédű, csöndes mozgású szereplői az ünnep meghittségét, az elmélyült várakozás belső harmóniáját árasztják. Tisztaság és fény, kívül és belül, a dolgok látható felszínén és a lelkek rejtett zugaiban egyaránt. Természetesség és monumentalitás csak a legnagyobbak művészetében egyesül olyan organikus egyszerűséggel, mesterkéletlen formában, mint Fényes Adolf legszebb festményein. Műve úgy tud monumentális lenni, hogy közben nem válik patetikussá, s úgy természetes és köznapi, hogy az ünnep áhítata árad belőle. Ő színekkel, ezernyi tónussal, foltok ritmusával teremt zenét és lírai költeményt, tudatos szerkesztéssel, mégis az egyszerű gyermekjáték könnyedségével. Ahogy a Múlt és Jövő kritikusának találó szavai mondják: "Fényes egész ember, a sok félember között, a mi kicsinyes világunkban, és emberileg is az a legszebb rajta, ami a legnagyobb erénye művészetének: az egyszerűség."

      PROVENIENCIA
      Egykor Deutsch Sándor gyűjteményében.


      IRODALOM
      Ady Endre: Egy gyönge kürtszó. A Magyar Művészet önkéntes heroldja. In.: Szabadság, (Nagyvárad) 1908. április 3.
      Feleky Géza: Fényes Adolf. In.: Múlt és Jövő, 1916. november, 426-443. l.
      Oelmacher Anna: Fényes. Budapest, 1962.
      Aradi Nóra: Fényes Adolf. Budapest, 1979.
      Bálintné Hegyesi Júlia: Fényes Adolf festőművész munkássága. Bibliográfia. Szolnok, 1992.
      MP

  4. Fényes Adolf - Bölcsőt ringató
    1. E bensőséges hangulatú és bravúros festői kvalitásokat felmutató mű Fényes legjobb korszakából származik. Az 1900-as évek elején a befutott mester szakított korábbi komor, kritikai realista stílusával és az Európában akkoriban még mindig divatos plein air törekvések hatására erőteljes, de mégis finoman árnyalt színekbe öltöztette kedvelt nőalakjait. Hű maradt ugyan nagyra becsült táj- és életképeinek magyaros témavilágához stilárisan azonban az impresszionizmussal kacérkodó modern naturalizmus izgalmas mestereivel (Zorn, Sorolla y Bastida) került egy regiszterbe. Fényes Adolf pályafutása (különösen annak korai szakasza) kiváló példája annak, hogy a fontolva haladó modernizmus gyakran (a másik kiváló magyar példa Ferenczy Károly lehetne) a hagyomány talaján szökkent szárba. A kecskeméti főrabbi fia a Mintarajziskolában Székely Bertalannál és Greguss Jánosnál kezdte tanulmányait, majd Weimarban Max Thedynél és Párizsban Bouguereau-nál folytatta akadémikus pályafutását. Hazatérése után Benczúr Gyula Mesteriskolájában dolgozott és vált elismert nagypolgári festővé, akinek festményei nemcsak Budapesten, de Párizsban is komoly sikereket arattak.

      1905-ös Nemzeti Szalonbeli gyűjteményes kiállításának tanúsága szerint képei olyan jelentős gyűjtők birtokába kerültek, mint Kohner Adolf, Löwenstein Arnold, Léderer Arthur vagy éppen Majovszky Pál. Fényes származása jogán és személyiségéből adódóan is otthonosan mozgott a felső tízezer világában, s az sem véletlen, hogy a művészvilág kávéházi kultúrájában is hangadó szerepet játszott. Az elbűvölő modor és a festői zsenialitás párját ritkító kombinációja folytán Fényest nemcsak a gyűjtők, de a kritikusok is kedvelték, sőt a sors iróniája folytán a szocialista realizmus egyik "forrását" is benne tisztelhetjük. A bölcsőt ringató nő azonban kiválóan mutatja, hogy a festő a paraszti kultúra ábrázolásával elsősorban esztétikai értékeket közvetített, maga az életképi téma csupán az alap, amire a festő felrakhatta ragyogó színeit.

      Irodalom:
      Lázár Béla: Fényes, Modern Művészet, 1905/1
      Lyka Károly: Fényes Adolf, Művészet, 1905/4
      Juhász Gyula: Fényes Adolf, Az Új Század, 1905/12
      Meller Simon: Fényes Adolf, Huszadik Század, 1906
      Farkas Zoltán: Fényes Adolf kiállítása, Vasárnapi Újság, 1912/44
      Elek Artúr: Fényes Adolf, Nyugat, 1928/1
      Oelmacher Anna: Fényes, Budapest, 1962
      Egri Mária: A szolnoki művésztelep, Budapest, 1977
      Aradi Nóra: Fényes Adolf, Budapest, 1979
      Bálintné Hegyesi Júlia: Fényes Adolf festőművész munkássága. Bibliográfia, Szolnok, 1992
      HS

  5. Fényes Adolf - Alkony
    1. Aukconálva:
      BÁV 36. aukció, 67. tétel (Tájkép templommal címen)
      Feltehetőleg kiállítva:
      Fényes Adolf romantikus képei. Fränkel Szalon, Budapest, 1936. október 31. - november 30., katalógus: 38.

  6. Fényes Adolf - Almát evő kislány
    1. Analógiák
      Rembrandt van Rijn: Titus, 1655, Boymans van Beuningen Museum, Rotterdam
      Fényes Adolf: Napszámos, Magyar Nemzeti Galéria

  7. Fényes Adolf - Látogatás (Beszélgetés)
    1. A műgyűjtők kedvence
      A 20. század első évtizedeiben Rippl-Rónai József mellett Fényes Adolf volt a modern ízlésű magyar műgyűjtők legkedveltebb és leginkább megbecsült festőművésze. Az urbánus, zömében zsidó származású gazdasági és szellemi elit rajongott művészetéért. Nemes Marcell, a korszak nemzetközi viszonylatban is párját ritkító gyűjtő-óriása, El Greco egyik első felfedezője, Cézanne, Van Gogh és Picasso kiemelkedő műveinek birtokosa valóságos kollekciót alakított ki képeiből. Fényes 1912-es, Ernst Múzeumban megrendezett gyűjteményes tárlatán külön szekciót képviseltek a Nemes Marcell birtokában lévő alkotások, köztük olyan főművek, mint a Mákoskalács, a Testvérek és a Terített asztal. Fényes Adolf képeinek tulajdonosai között feltűnik a rendkívül értékes francia posztimpresszionista anyagot, többek között Van Gogh, Gauguin, Cézanne és Matisse jelentős műveit is gyűjteményében tudó Kohner Adolf is, aki az 1900-as évek elején több mint egy tucat képet vásárolt Fényestől. Legkedvesebb magyar festőjét több alkalommal felkérte portréja megfestésére is. Az Ernst Múzeum kiállításának műtárgylistáján végigtekintve a kölcsönző gyűjtők sorában feltűnik még a kiváló festő és műgyűjtő, báró Hatvany Ferenc, a Szépművészeti Múzeum későbbi legendás főigazgatója Petrovics Elek, Jakab Dezső építész, László Fülöp festőművész, valamint a most bemutatott alkotás egykori tulajdonosa, Krausz Simon is.

      A Látogatás sorsa - a tőzsdemágustól a legendás műkereskedőig
      Érdi Krausz Simon a 20. század első évtizedeinek egyik leghíresebb magyar pénzügyi szakembere volt. Az első magyar tőzsdecápának is nevezhetnénk, bár saját korában egyaránt titulálták "tőzsdevirtuóz"-nak, "pénzügyi zseni"-nek és "hazardeur"-nek. Annyi azonban biztos, hogy vakmerő tőzsdei üzletkötései nem egyszer kerültek a korabeli sajtó vezető hírei közé. 1937-ben publikált emlékirata még ma is az egyik legnépszerűbb ismeretterjesztő munka a témában, melyet 1991-ben újra megjelentettek, s ajánlott irodalomként forgatnak a közgazdasági iskolákban. Krausz karrierjét a budapesti kereskedelmi akadémia elvégzése alapozta meg. Képességeiről már ebben az időben legendák születtek, ösztönös tőzsdei érzékére jellemző, hogy az iskolában megalapította a "felelés elleni részvénytársaságot". Reggelente pár krajcár befizetésével mindenki megtehette aznapi felelését, s "ha az illető felelt, visszakapta a pénz négyszeresét, ha elégtelent kapott, a hatszorosát". Az akadémia befejezése után a Schosberger S. és Fia cégnél helyezkedett el, ahol egyre erősebb pozíciót vívott ki magának, annak ellenére, hogy - mint öregkori visszaemlékezésében epésen megjegyzi - " A pozíciókat, állásokat igyekeztem másoknak juttatni, magamnak csak a hatalmat tartva fenn". 1895-ben nyer felvételt a tőzsde tagjainak sorába. Bettelheim Mórral együtt 1900-ban értékpapír-kereskedő és tőzsdebizományos céget alapított. 1912-ben a tőzsdetanács tagjává választották, két évvel később már a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt. ügyvezető igazgatója, majd vezérigazgatója, 1920-tól pedig alelnöke. Többek között ő vezényelte le a patinás cég átalakulását, melynek új részvényeit már Angol-Magyar Bank néven bocsátották ki, s melyben jelentős részesedést szerzett a Marconi Wireless Co. Ltd. vezette nemzetközi pénzcsoport. Krausz - legendás személyes varázsa eredményeként - kitűnő kapcsolatba került Európa egyik legbefolyásosabb pénzügyi hatalmasságával, Sir Gofrey Isaacs-al. Mindeközben rendületlenül cégeket vett és alapított: nevéhez fűződik többek között a Chinoin és az IBUSZ létrehozása is, utóbbinak egészen 1926-ig elnöki tisztét is betöltötte.
      A húszas évek második felében magánbankházát is működtette, sőt idővel csupán ebben a minőségben akart helyt állni. Vakmerő tőzsdemanővereket folytatott, hatalmas lombardkölcsönök révén szerzett pozícióit azonban nem tudta nyereségre váltani. 1929 nyarán cége gyakorlatilag tönkrement, a teljes krachtól csak az intervenciós tőzsdeszindikátus mentette meg. Még így is kénytelen volt 1929 végén egy árverés keretében megválni egykor fényűző Stefánia úti palotájának berendezésétől és legendás műgyűjteményétől, melynek egyik legszebb darabja Fényes Adolf Látogatás című festménye volt. A harmincas évek elején már a palotát is el kellett adnia. "A budapesti tőzsde Napóleonja a Kismező utcából indult a világ meghódítására, míg utolsó lakásában, az Aréna úton más csak a hálószobát tudta teljesen berendezni."
      Krausz Simon műgyűjteményében a 19. századi magyar festészet minden irányzata képviselve volt, többek között Munkácsy, Szinyei, Benczúr és Markó művei, Barabás híres Galambpostája, Paál László 1875-ös Erdőrészlete reprezentálta a magyar nemzeti művészet hőskorát. Rippl, Iványi, Ferenczy és Koszta mellett Fényes Adolf életművét a most bemutatott Látogatás, valamint egy szolnoki és egy Velencében készült tájkép képviselte.
      A kép további sorsa ezután már nem követhető teljes pontossággal, annyi azonban bizonyos, hogy egy idő után a 20. század közepének egyik legjelentősebb kollekciójába, Hidas László gyűjteményébe került, majd a két világháború között működő műkereskedelem legendás alakja, Fränkel József vásárolta meg.

      Színköltészet
      A Látogatás című kép 1907-ben készült, Fényes Adolf életművének legértékesebb és legsikeresebb korszakában. Ezekben az években már elhagyta a weimari iskola borongós, szűk regiszteren mozgó színvilágát, palettája kivilágosodott, eljutott a tiszta színek költészetéig. E korszakának alkotásait látva elképzelhető, hogy stílusának átalakulásában szerepet játszott Gauguin műveinek 1907-es budapesti kiállítása, mely a korszak kétségtelenül legnagyobb hatású tárlata volt Magyarországon. Fényes szolnoki enteriőrjeinek tiszta színekkel kitöltött dekoratív foltritmusa közeli rokonságban van a francia festőóriás művészi látásmódjával.
      A magyar falu és a kisvárosok élete, Szolnok hétköznapjai és ünnepi tisztasága kitűnő "alapanyagot" szolgáltatott Fényes új festői stílusa számára. Nem valamiféle irodalmi tartalom, anekdotizáló elem keresése révén jelentek meg ezek a témák érett korszakának főművein: éppen e környezet "öncélú", par excellence festőisége, a népművészet alapvetően koloritközpontú díszítő szemlélete és összefoglaló, stilizáló formakezelése terelte Fényest a népi életkép témavilágához. Ez a rövid, alig hét éves, 1906-tól induló színgazdag korszak olyan szigetet alkot Fényes életművében, mely érdekes párhuzamosságot mutat az európai, elsősorban párizsi művészeti szcénán tapasztalható kolorit-központú irányzatok középpontba kerülésével. A fauvizmus egyfajta helyi, sajátos vetületeként is értelmezhetők ezek a művek, s ebben a tekintetben szoros hasonlóságot mutatnak Rippl-Rónai József enteriőrképeivel vagy Csók István olyan alkotásaival, mint a híres Tulipános láda. Ez az intenzív - s a magyar népművészet alkotásaihoz forduló - "szín-szeretet" érhető tetten Ferenczy Károly néhány alkotásán is, aki szintén előszeretettel emelt be kompozícióiba népi eredetű tárgyakat: felesége, Fialka Olga valóságos gyűjteményt állított össze belőlük, melyből egy-egy érdekes mintájú szőttes, mázas kerámiatál vagy kancsó újra és újra megjelenik a nagybányai enteriőrökön, kerti jeleneteken. Rippl-Rónairól leveleiből is tudjuk, mennyire ragaszkodott ahhoz, hogy környezetét, Kaposvári házának és a Róma-villának festői gazdagságú enteriőrjeit friss színekben pompázó népi hímzések díszítsék, s ezek a tárgyak - nemegyszer hangsúlyos, képalkotó motívumokként - alkotásain is gyakran megjelennek. Éppen Rippl-Rónai volt az, aki a tüzes, tiszta színfoltok rafinált festőiségű elrendezését Fényes Adolfhoz hasonló tudatossággal használta képein. A festményt végső soron mindketten ornamensnek tekintették, ahol elsősorban nem a mondanivaló és a téma, hanem a színek, formák és ritmusok adják a kifejezés igazi erejét.
      Ám Fényes Adolf művészete - mint most bemutatott alkotása is bizonyítja -, ha kompozícióinak kialakításában domináltak is a tisztán festői szempontok, képeivel mindig többet adott, mint színek és formák dekoratív ritmusát. E korszakában készült művei a magyar festészet történetének legemelkedettebb, legünnepélyesebb alkotásai közé tartoznak. Ihletett csend, tiszta harmónia, külső és belső béke sugárzik műveiről. Egyedülálló képessége volt, hogy pátosz nélkül tudott monumentális lenni, hogy az ünnep emelkedett csendje mellett is egyszerű, közérthető, s minden mesterkéltségtől mentes maradt. Képeinek halk mozgású, befelé forduló szereplői ugyanazt az organikus egyszerűséget közvetítik, mint műveinek festői nyelve, melyet a korszak egyik legfelkészültebb műkritikusa, a modern irányzatok, így a Nyolcak támogatója, Feleky Géza 1912-ben a következő szavakkal jellemzett: "... jóleső látvány és rég szomjazott megnyugvás Fényes nemes, tartalmas, fölényes, de egyszerű és közérthető természetregisztrálása, egy problémamentes művészet, mely örömét leli a valóság szépségeiben és ezeket a szépségeket viszi képeire, hátsó gondolat és skrupulusok nélkül."

      Hátoldalon kiállítási címkék: Postatakarékpénztár, 1957 Szolnoki jubiláris kiállítás, 1957

      Proveniencia: Hidas gyűjtemény

      KIÁLLÍTVA
      Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) II. kiállítása, Nemzeti Szalon, 1909. (30. Látogatás, 2500 korona)
      Magyar táj- és életkép-kiállítás, Műcsarnok, 1927. (117. Látogatás, Érdi Krausz Simon tulajdona)
      Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli kiállítása, Műcsarnok, 1927/28. (133. Beszélgetés, Érdi Krausz Simon tulajdona)
      Ungersk Konst, Stockholm, Liljevalchs Konsthall, 1928. október.
      Utställning av Ungersk Konst, Göteborg, Konsthallen, 1928. november.
      Utställning av Ungersk Konst, Malmö, Radhus, 1928. december.
      Krausz Simon képgyűjteménye és berendezési tárgyai, továbbá más műtárgyak árverése. Magyar Királyi Postatakarékpénztár Aukciója, 1929. október-november.

      REPRODUKÁLVA
      A Ház, 1909. 1-2. sz. 65. l.
      Magyar táj- és életkép-kiállítás, Műcsarnok, 1927. Katalógus.
      Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli kiállítása, Műcsarnok, 1927/28. Katalógus.
      Magyar Művészet, 1927. 1. sz. 29. l.
      Pesti Napló Képes Melléklete, 1927. Január 23. 51. l.
      Krausz Simon képgyűjteményének és berendezési tárgyainak, továbbá más műtárgyak árverése. Magyar Királyi Postatakerékpénztár Aukciója, 1929. Katalógus. XVIII. tábla.
      Oelmacher Anna: Fényes (1867-1945). Budapest, 1962. 23. kép.

      IRODALOM:
      Feleky Géza: Fényes Adolf. In.: Múlt és Jövő, 1916. november, 426-443. l.
      Oelmacher Anna: Fényes. Budapest, 1962.
      Aradi Nóra: Fényes Adolf. Budapest, 1979.
      Bálintné Hegyesi Júlia: Fényes Adolf festőművész munkássága. Bibliográfia. Szolnok, 1992.
      Kövér György: Egy magánbankár a XX. században - Krausz Simon. In.: Valóság, 1987/7. 56-62.
      MP

  8. Fényes Adolf - Napsütötte utca gyermekekkel
    1. "Nem verejték, töprengés, ború a piktúrája, hanem tiszta, színes, boldog nyugalom."

      A 20. század első évtizedének végén - ma talán meglepő módon - a polgári, nemegyszer radikális újítóként jellemzett fiatal értelmiség, s az urbánus magyar gazdasági elit Rippl-Rónai mellett Fényes Adolfot, a magyar népi életkép megújítóját halmozta el leginkább vásárlásokkal
      és megrendelésekkel. A korszak legjelentősebb magyar műgyűjtői szinte kivétel nélkül rajongtak festményeiért. A Japán kávéház legendás művészasztalának mecénás-gyűjtő-műkereskedő tagja, Nemes Marcell, El Greco műveinek világhírű "felfedezője", Cézanne és a legjelentősebb modern francia festők szerelmese az évek folyamán egész kis kollekciót vásárolt össze műveiből. Ő birtokolta többek között a magyar festészet olyan emblematikus alkotásait, mint az 1906-ban készült Testvérek című képet és az 1910-es Mákoskalácsot.
      Az impresszionisták másik nagy rajongója, Kohner Adolf nem kevesebb, mint tizenöt művét emelte be nemzetközi rangú gyűjteményébe, melyet egyebek mellett Gauguin, Van Gogh, Sisley, Courbet és Delacroix neve fémjelzett. Fényes művészetéhez fűződő erős vonzalmát nem csupán az támasztja alá, hogy több alakalommal is megrendelte tőle portréját, de egy 1914-es, műgyűjteményének részletét ábrázoló enteriőrfotón az is jól látható, hogy Cukrászsütemények című csendéletét közvetlenül Corot egyik férfiképmása alá akasztotta. A magyar műgyűjtés történetének talán legkifinomultabb ízlésű alakja, Hatvany Ferenc még Kohnernél is több, összesen tizenhat festményt vásárolt Fényestől. Kollekciójában csupán Rippl-Rónai szerepelt hasonló súllyal.

      A Napsütötte utca gyermekekkel című kép alkotójának legfontosabb korszakát reprezentálja, azt az 1900-es évek elejétől megközelítőleg 1913-ig terjedő periódust, melyben Fényes egy következetes fejlődési utat bejárva fekete alaptónusú, realista korszakától eljutott a dekoratív látásmódhoz, a tiszta színek költészetéig. A most vizsgált kép is figyelmeztet azonban Fényes Adolf művészetének egy kivételes, ritka erényére, mely mégis túlmutat az abszolút artisztikum szorosan vett dogmáján. Ő úgy tudott a tiszta festőiség árnyalatokban és színekben gazdag nyelvén szólni, hogy közben az ábrázolt téma nem válik puszta mellékes, szín- és formahordozó ürüggyé. Ő színekkel, ezernyi tónussal, foltok ritmusával, s a bemutatott jelenet sugárzó hangulatával teremt zenét és lírai költeményt. Ahogy a Múlt és Jövő kritikusának találó szavai mondják: "Fényes egész ember, a sok félember között, a mi kicsinyes világunkban, és emberileg is az a legszebb rajta, ami a legnagyobb erénye művészetének: az egyszerűség."

      IRODALOM
      Feleky Géza: Fényes Adolf. In.: Múlt és Jövő, 1916. november, 426-443. l.
      Oelmacher Anna: Fényes. Budapest, 1962.
      Aradi Nóra: Fényes Adolf. Budapest, 1979.
      Bálintné Hegyesi Júlia: Fényes Adolf festőművész munkássága.
      Bibliográfia. Szolnok, 1992.
      MP

  9. Fényes Adolf - Napfényes tanya, 1902 körül
    1. A szolnoki művésztelep, amely a múlt század közepétől vonzotta magához a művészeket, rendhagyó sorrendben először a bécsieket, majd a magyarokat, a századfordulóra fontos művészeti központ rangjára emelkedett. A Deák-Ébner Lajos, Böhm Pál, Bihari Sándor nevével fémjelezhető első nemzedékhez a század elején többek között Fényes Adolf, Mihalik Dániel, Olgyay Ferenc csatlakozott, de megfordult a telepen Perlmutter Izsák, Koszta József, Vaszary János, Kernstok Károly és Mednyánszky László is. Fényes Adolf neve szinte emblematikus érvénnyel fonódott össze a szolnoki művészteleppel, minthogy az ott élő parasztok, napszámosok, kézművesek által megihletett "Szegényemberek élete" című sorozat egy időre sorsszerűen eljegyezte őt az alföldi város jellegzetes tipusaival és miliőjével.

      Fényes Adolf festészetében ez a szociális érzékenységű tematika azonban csak egyetlen vonulatot alkot, mint ahogy Szolnokhoz való kötöttsége sem kizárólagos. Szolnok mellett Vácott, Szentendrén és a Tabánban kivilágosodott palettájú, impresszionisztikus kisvárosi vedutákat festett, melyeknek kifinomult artisztikuma és derüje előkészíti az utat az 1910 körül kibontakozó dekoratív szemléletű csendéleteihez.

      A Tanyasi házak, noha a korai szolnoki festmények sorába tartozik, már azzal a tisztán festői érzékenységgel készült, amely a legegyszerűbb motívumból is ragyogó képet teremt. A szikrázó kék ég és a meleg fényű, sárgán izzó szénaboglyák megidézik az alföldi, aranyló nyár életnedvektől zamatos és örömteli hangulatát.

      A magasan futó horizonttal csaknem egyvonalban helyezkednek el a földbe süppedt vályogházak, melyeknek hatalmas zsuptetetje a szalmaboglyákkal és a méregzöld fákkal rárajzolódnak az ég felhőtlen boltozatára. Az udvart deszkapalánk veszi körül, és az előtér az egyenetlen, ragyás talajjal, a bokrokkal és a rájuk vetülő éles árnyákokkal felfut egészen a kerítésig, betöltve a kép kétharmadát. A festékkel vastagon megpakolt vászon sűrű, rusztikus felülete a színek színpompás villódzásával Fényes Adolfot kiforrott tájéképfestőnek és ugyanakkor nagyszerű koloristának mutatja.

      Szépen ellenpontozza ezt a természet életerejétől "kicsattanó", ám ugyanakkor nagyonis meghitt képet a Vasárnap csendje a földeken. Az elégikus kép, melyen a nagyobb színfelületek, az ugyancsak sűrű, ám símább festésmód és a pasztellos, költői sugallatú árnyalatok az uralkodók a maga motívumnélküliségével, illetve motívumszegénységével azonos tájfelfogás szülötte. Bennük Fényes Adolf a természettel kivételesen bensőséges viszonyba került, ami az emberi alakok szerepeltetését - holott erre általában meg volt az igénye - is feleslegessé tette.

      Irodalom
      Aradi Nóra: Fényes Adolf. Corvina Kiadó, Budapest, 1979
      Németh Lajos: Modern magyar művészet. Budapest
      SzJ

  10. Fényes Adolf - Parasztudvar
    1. A kép meglehetősen rendhagyó; egyszerre hat a meglepetés és az eredetiség varázsával. Igaz ugyan, hogy maga a téma - a parasztudvar - ismeretes a Nemzeti Galériában őrzött Babfejtőkről és számos variációjáról, melyek mind Szolnokon készültek, csakhogy a festmény felfogása újdonságszámba megy. Nem a rálátásos képkivágás vagy a perspektivikus szerkesztés jellemzi, hanem a motívumok egymás mellé rendelése, amely az epikusabb és a részletekben elidőző előadásmódnak kedvez. Azáltal, hogy a kompozíció így, mintegy "ráérősen" elterpeszkedik, magunk is belekerülünk a festménybe, jobban mondva: közelebb kerülünk ehhez a nyájas és derűs világhoz.
      A kép síkjával párhuzamosan végighúzódó tekintélyes parasztház teljes egészében eltorlaszolja a hátteret a sarkához tapadó és már az út kanyarulatát jelző házacskával egyetemben. Ha ez a háttér, a házak fölé boruló éggel, rá kell jönnünk, hogy a kép tagolása nem egyszerűsíthető le a középtérre és az előtérre, mert ezek a térszeletek gazdagabbak és többrétegűek. Olyannyira, hogy a kép centrumának ható, bár aszimmetrikusan balra csúsztatott kerekes kút részben a kép középső, részben az elülső síkjához tartozik, mint ahogy a ház bejáratánál tereferélő asszonyok sem tapadnak a ház falához, hanem benyúlnak a középtérbe. A térrétegek egymásba való csúsztatása teremti meg azután azt a rafinált "színpadot", amelyen a motívumok a maguk gazdagságában ki tudnak bontakozni. A tárgyi motívumok: ........, a feje tetejére állított dézsa mellette a korsóval, majd előtte tálka, hátrább a kút mellett hasasodó hordó, tetején, akárcsak a kút káváján sorakozó tárgyakkal - miközben a falusi környezet etnográfiai leltárát adják -, csendéletszerűen épülnek egymásba. Részben ehhez a dekoratív értékű csendéleti jelleghez hasonulnak a ház fel tartó parasztasszonyok is és a kép jobb oldalán a fiatalok: a pörge kalapos ifjú legényke, amint a homokba kuporodó lánykával múlatja az időt.
      A falusi jelenet egyenletesen szórt fényben bontakozik ki előttünk olyan frissen és tündöklő világosságban, amelyben a formák kontúrjai, azaz a festmény rajzi szövete is teljes élességgel rajzolódik rá a kép felületére. A vékonyan felhordott festékréteg finom textúrát teremt a vásznon, amely a maga érzéki bársonyosságában egyszerre lágy tapintású, áttetszőségében viszont légies, szinte anyagtalan. Ugyanakkor a delikát színhasználat, amely a színek rafinált társítására épül, teljes összhangban van a csaknem pasztellpuhaságú faktúrával. Csak az ősz derekán, októberben tudnak a színek ilyen tiszták és kristályosan ragyogóak lenni, ahogyan a barnásrózsaszínű háztető és a világos, szinte éteri kékségű ég, a rózsaszínű és a kék fuvallatokkal átfuttatott homokszínű föld és a fehér falra vetülő kék árnyékok kifinomult harmóniában csendülnek össze. A sok fehérben és a rózsaszíntől irizáló tojáshéjszínben úgy ragyognak fel ezek a színek - a felsoroltakon kívül a narancsok, a cinóberpirosak, a vörösek és a smaragdzöldek -, mint a csiszolt ékkövek.
      Mégsem kell attól tartanunk, hogy az artisztikum a paraszti jelenet életszerűségének a rovására megy. Az egész festmény ugyanis ízes valóságérzékkel életközelbe hozza és különös bájával felejthetetlenné teszi a paraszti lét hagyományőrző mozzanatait.

      Irodalom
      Aradi Nóra: Fényes Adolf. Corvina Kiadó, Budapest, 1979
      Németh Lajos: Modern magyar művészet. Budapest
      Sz.J

  11. Fényes Adolf - Vasárnap délután, 1910-1912 körül
    1. Fényes csendéletciklusa
      Bár a Vasárnap délután csak feltételezhetően szerepelt Fényes Adolf 1912-es gyűjteményes kiállításán, a képen ábrázolt motívumok leltárba vétele egyértelműen bizonyítja: az Ernst Múzeumban megrendezett kiállítás "húzódarabjainak" számító csendéletciklus egy eddig ismeretlen darabjával állunk szemben. Fényes 1910 és 1912 között festett négy legismertebb csendéletének több jellegzetes motívuma is feltűnik a vizsgált képen. A háttérben látható Utolsó ítélet ábrázolás az 1910-ben készült Csendéletről, a pohár és ezüsttálca a Mákoskalácsról (1910), a talpas kínáló a Kugler-süteményekről (1910), az üvegpohár és az ezüsttálca pedig az 1912-ben készült Torta című alkotásról lehet ismerős.
      Ezek az 1910 körül készült csendéletek nemcsak a festő, de egyben a magyar művészet 1900 és 1919 közötti időszakának legfontosabb alkotásai közé tartoznak. Jelentőségüket, és nem utolsó sorban népszerűségüket mi sem jelzi jobban, minthogy a kor legkiemelkedőbb gyűjteményeiben szerepeltek. Fényes csendéletei megtalálhatóak voltak többek között Ernst Lajos, Hatvany Ferenc, Kohner Adolf, Nemes Marcell gyűjteményeiben, sok esetben olyan nemzetközi jelentőségű művészek alkotásai mellett, mint például Paul Cézanne, Pierre Bonnard, vagy éppen Georges Braque.

      Változó szempontok
      Érdemes megvizsgálni Fényes csendéletciklusának genezisét is. Az 1900-as évek elején a magyar művészet elvesztette irodalmias alapvetését és a képzőművészeti kérdések egyre inkább a stílusproblémák felé tolódtak. Mindez nem hagyta érintetlenül Fényes művészetét sem, aki a MIÉNK rendes tagjaként testközelből figyelhette a Nyolcak 1909-es korszakalkotó kiállítását, valamint a tárlatot kísérő éles vitákat. A fejlemények Fényest is továbblépésre ösztönözték, ezért 1909 körül hátat fordított régi vonzalmának a szegény emberek sorozatának, s a "dekoratív szép" fogalmának adekvát művészi megvalósításába fogott.
      Inspirációit nemcsak a hangos hazai művészeti viták tanulságaiból merítette, hanem 1910-es olaszországi, illetve francia tanulmányútjáról is bőséges tapasztalattal tért haza. Stílusában már ekkor a változás jegyei tapasztalhatók. Manet spanyol korszakának tüzes koloritja, illetve Gauguin és Cézanne posztimpresszionizmusát idéző tiszta festői felfogás köszön vissza utazási emlékeit megörökítő képein.

      A realizmusból a dekorativitás felé
      Az asztali kellékek – háttérbe szorítva a realista stílusjegyeket – egyértelműen dekoratív elemekként kapnak szerepet Fényes 1910 körül készült csendéletein. Akárcsak a Csók életművének egyik sarokkövének számító Tulipános ládáján (1910), itt is tisztán festői elemekként funkcionálnak a motívumok. "A régi munkáival szemben határozottan az anyag érdekli a legerősebben. Csendéletei érdekesen mutatják, hogy miképpen dolgozta fel magában Cézanne hatásait. Az anyagot keresi; annak szilárdságát vagy lágyságát, pórusaiból kiáramló melegét majdnem erotikus túlzással érzékelteti. ... Mindezt nem a részletek izzadtságszagú aprólékos elmondásával, hanem a kép egységes hangulatának kitapintásával és rendkívül finom ízléssel, mértékletességgel való harmonizálással éri el."– írja az 1912-es kiállítása kapcsán Bálint Aladár.
      Növekvő igény a dekorativitásra és fokozott eltávolodás a realista festészetet vonulatától. E program megvalósításának ideális módját jelenti a csendélet műfaja Fényes számára. A kép "kiüresítésének" apró lépései óvatosságról árulkodnak, azonban a következetesség egyértelmű belső igényt tükröz: a beszédes részletek és jelenetek kikoptatását, hogy azok helyüket átadják a tiszta festőiségnek.

      Feltehetőleg kiállítva:
      Fényes Adolf újabb festményeinek és rajzainak kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1912.
      KG

  12. Fényes Adolf - Parasztlány
    1. Proveniencia:
      egykor Dr. Löwengard Miklós tulajdonában
      korábban Rév Miklós gyűjteményében

      Kiállítva és reprodukálva:
      Fényes Adolf emlékkiállítás. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1960. katalógus: szám nélkül (Parasztnő címmel)
      A magyar festészet rejtőzködő csodái – Válogatás magyar magángyűjteményekből I., Mű-Terem Galéria, 2004. október 16. – november 13. 161. oldal

      Reprodukálva:
      Oelmacher Anna: Fényes (1867–1945). Képzőművészeti Alap, Budapest, 1962. címlapon

  13. Fényes Adolf - Tanyasi házak szalmaboglyákkal
    1. A szolnoki művésztelep, amely a múlt század közepétől vonzotta magához a művészeket, rendhagyó sorrendben először a bécsieket, majd a magyarokat, a századfordulóra fontos művészeti központ rangjára emelkedett. A Deák-Ébner Lajos, Böhm Pál, Bihari Sándor nevével fémjelezhető első nemzedékhez a század elején többek között Fényes Adolf, Mihalik Dániel, Olgyay Ferenc csatlakozott, de megfordult a telepen Perlmutter Izsák, Koszta József, Vaszary János, Kernstok Károly és Mednyánszky László is. Fényes Adolf neve szinte emblematikus érvénnyel fonódott össze a szolnoki művészteleppel, minthogy az ott élő parasztok, napszámosok, kézművesek által megihletett "Szegényemberek élete" című sorozat egy időre sorsszerűen eljegyezte őt az alföldi város jellegzetes tipusaival és miliőjével.

      Fényes Adolf festészetében ez a szociális érzékenységű tematika azonban csak egyetlen vonulatot alkot, mint ahogy Szolnokhoz való kötöttsége sem kizárólagos. Szolnok mellett Vácott, Szentendrén és a Tabánban kivilágosodott palettájú, impresszionisztikus kisvárosi vedutákat festett, melyeknek kifinomult artisztikuma és derüje előkészíti az utat az 1910 körül kibontakozó dekoratív szemléletű csendéleteihez.

      A Tanyasi házak, noha a korai szolnoki festmények sorába tartozik, már azzal a tisztán festői érzékenységgel készült, amely a legegyszerűbb motívumból is ragyogó képet teremt. A szikrázó kék ég és a meleg fényű, sárgán izzó szénaboglyák megidézik az alföldi, aranyló nyár életnedvektől zamatos és örömteli hangulatát.

      A magasan futó horizonttal csaknem egyvonalban helyezkednek el a földbe süppedt vályogházak, melyeknek hatalmas zsuptetetje a szalmaboglyákkal és a méregzöld fákkal rárajzolódnak az ég felhőtlen boltozatára. Az udvart deszkapalánk veszi körül, és az előtér az egyenetlen, ragyás talajjal, a bokrokkal és a rájuk vetülő éles árnyákokkal felfut egészen a kerítésig, betöltve a kép kétharmadát. A festékkel vastagon megpakolt vászon sűrű, rusztikus felülete a színek színpompás villódzásával Fényes Adolfot kiforrott tájéképfestőnek és ugyanakkor nagyszerű koloristának mutatja.

      Szépen ellenpontozza ezt a természet életerejétől "kicsattanó", ám ugyanakkor nagyonis meghitt képet a Vasárnap csendje a földeken. Az elégikus kép, melyen a nagyobb színfelületek, az ugyancsak sűrű, ám símább festésmód és a pasztellos, költői sugallatú árnyalatok az uralkodók a maga motívumnélküliségével, illetve motívumszegénységével azonos tájfelfogás szülötte. Bennük Fényes Adolf a természettel kivételesen bensőséges viszonyba került, ami az emberi alakok szerepeltetését - holott erre általában meg volt az igénye - is feleslegessé tette.

      Irodalom
      Aradi Nóra: Fényes Adolf. Corvina Kiadó, Budapest, 1979
      Németh Lajos: Modern magyar művészet. Budapest
      SZJ

  14. Fényes Adolf - Bohém társaság
    1. Szerepelt korábban a BÁV 45. Képaukcióján.

      A MNG bírálati száma: 625/975

  15. Fényes Adolf - Tavasz a Zagyva mentén
    1. Az 1848-49-es szabadságharc idején hazánkba látogatóAugust von Pettenkofen osztrák festőt, hadi-rajzolót az alfölditáj szépsége olyannyira magával ragadta, hogy 1851-től újraés újra visszatért Szolnokra. Környezetében néhány év alattmegszerveződött Magyarország első állandó művésztelepe,melyet a század 70-es éveitől már olyan később híressé váltfestők látogattak, mint Mednyánszky László, Deák ÉbnerLajos vagy Tina Blau.Fényes Adolf neve is összeforrt a Szolnoki Művészteleppel,amit a párizsi Julian Akadémián eltöltött időszakot követően,1903-tól keresett fel rendszeresen nyaranta. 1912-től kezdve aszünidőkben a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendékeifolytattak itt tanulmányokat, az emberábrázolást Fényes Adolfoktatta nekik. Aba-Novák Vilmos is innen, 1913-mas itt tartózkodásátóleredeztette vonzódását a Tisza parti városkához.Fényes Adolf 1884-ben kezdte meg művészeti tanulmányaitSzékely Bertalan pesti Mintarajztanodájában, amit MaxThedy weimari akadémiai képzése követett, amit 1890-benegy párizsi intermezzo szakított félbe, amikor WilliamBouguereau keze alatt a Julianon tanult. Végül BenczúrGyula mesteriskolája következett. Fényes első sikereit is azakadémikus szellemben festett zsánereivel aratta.A Kalapos nő árnyas udvarban című kép közvetlenül Fényesalkotói működésének első periódusát követően keletkezett.1899 és 1904 között hozta létre ugyanis híres ,,szegényemberekélete sorozatát, realista zsánerképeit, melyek a németparaszti zsáner akadémikus műfajára vezethetők vissza. Ezeketa korabeli hazai kritika is nagyra értékelte, a korszak festőfejedelmének,Munkácsy Mihálynak kritikai realista stílusátlátta bennük folytatódni. Az 1950-60-as évek marxistakultúrpolitikája is ugyanezért tekintette ezeket a festményeketpéldamutatónak. (Ahogy Mednyánszky piktúrájából is elsősorbana csavargó-ábrázolásokat méltatták (és értelmeztékfélre) mint ,,haladó gondolati tartalommal bíró alkotásokat.)A párizsi művészeti világot jól ismerő, az ottani fejlődést folyamatosankövető Fényes sikerei tetőfokán a századelőn új tematikájúés koloritú képek festéséhez fogott. Ezt a korszakátplein air hatású tájképek és a köznapi eseményeket ábrázolóderűs hangvételű vásznai határozzák meg. Színei kivilágosodtak,kitisztultak, elhagyta a borongós-drámai műtermi tónusokat,noha pasztózus festőiségétől nem vált meg. Ma ezek aszínes interieurjei, finom intim zsánerei, csendéletei és impresszionisztikusutcaképei jelentik művészete csúcsát. Hiszenezek a képek nemcsak egyidősek az 1906 után jelentkező magyaravantgárd törekvésekkel, melyek szintén a szín reformjáraépültek. Fényes jól láthatóan ugyanabból a forrásból merített,mint Czóbelék, a magyar neósok és fauve-ok: a franciaposztimpresszionizmus későn, az 1900-as évek elején elismertés retrospektív tárlatokon sorra bemutatott mestereinek forradalmiújításaiból, elsősorban Cézanne festőiségéből és térszemléletéből.Az Udvaron, a Tornác előtt vagy a Babfejtők című vásznain is,melyek 1904-05 körül keletkeztek, az aukcióra kerülő képnapfényes színskálájának megfelelő impresszionisztikus színkontrasztokatalkalmazott, az árnyékot a lilás-kékek, míg afényt a sárgák jelentik. Emellett azonban jelen vannak a posztimpresszionista,tiszta színkontrasztok is, az élénk zöldek ésvörösek, kéke és narancsok párosai is. A szűk képterek, apuszta színellentétekből felépülő térmélység, a nyugodt, derűskompozíció pedig Cézanne képeiből ered. Mindamellett Kalaposnő árnyas udvarban című festmény talán a leginkább rokonRippl-Rónai József korabeli piktúrájával a hazai művészekközött. S nemcsak a kisvárosi élet nyugalmát, békés harmóniájáttekintve, hiszen ebben akár Ferenczy Károly nagybányaiplein air idilljeit is megidézhetnénk. Rippl volt az elsőitthon, aki a Nabis törekvéseket követve a képet a maga síkszerűségében,dekorativitásában kezelte. Fényes új festményeiis, különösen 1910 körül, ugyanezt a kérdést boncolgatták.Az aukcióra kerülő kép igazából efelé az irány felé való továbblépésmentén helyezhető el Fényes Adolf munkásságában(a Babfejtők és a Mákoskalács készülése közé).

  16. Fényes Adolf - Kalapos nő árnyas udvarban (Udvaron olvasó nő )
    1. Az 1848-49-es szabadságharc idején hazánkba látogató August von Pettenkofen osztrák festőt, hadi-rajzolót az alfölditáj szépsége olyannyira magával ragadta, hogy 1851-től újraés újra visszatért Szolnokra. Környezetében néhány év alattmegszerveződött Magyarország első állandó művésztelepe,melyet a század 70-es éveitől már olyan később híressé váltfestők látogattak, mint Mednyánszky László, Deák ÉbnerLajos vagy Tina Blau. Fényes Adolf neve is összeforrt a Szolnoki Művészteleppel,amit a párizsi Julian Akadémián eltöltött időszakot követően,1903-tól keresett fel rendszeresen nyaranta. 1912-től kezdve aszünidőkben a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendékeifolytattak itt tanulmányokat, az emberábrázolást Fényes Adolfoktatta nekik. Aba-Novák Vilmos is innen, 1913-mas itt tartózkodásátóleredeztette vonzódását a Tisza parti városkához. Fényes Adolf 1884-ben kezdte meg művészeti tanulmányaitSzékely Bertalan pesti Mintarajztanodájában, amit MaxThedy weimari akadémiai képzése követett, amit 1890-benegy párizsi intermezzo szakított félbe, amikor WilliamBouguereau keze alatt a Julianon tanult. Végül BenczúrGyula mesteriskolája következett. Fényes első sikereit is azakadémikus szellemben festett zsánereivel aratta.A Kalapos nő árnyas udvarban című kép közvetlenül Fényesalkotói működésének első periódusát követően keletkezett.1899 és 1904 között hozta létre ugyanis híres ,,szegényemberekélete sorozatát, realista zsánerképeit, melyek a németparaszti zsáner akadémikus műfajára vezethetők vissza. Ezeket a korabeli hazai kritika is nagyra értékelte, a korszak festőfejedelmének,Munkácsy Mihálynak kritikai realista stílusátlátta bennük folytatódni. Az 1950-60-as évek marxistakultúrpolitikája is ugyanezért tekintette ezeket a festményeketpéldamutatónak. (Ahogy Mednyánszky piktúrájából is elsősorbana csavargó-ábrázolásokat méltatták (és értelmeztékfélre) mint ,,haladó gondolati tartalommal bíró alkotásokat.) A párizsi művészeti világot jól ismerő, az ottani fejlődést folyamatosankövető Fényes sikerei tetőfokán a századelőn új tematikájúés koloritú képek festéséhez fogott. Ezt a korszakátplein air hatású tájképek és a köznapi eseményeket ábrázolóderűs hangvételű vásznai határozzák meg. Színei kivilágosodtak,kitisztultak, elhagyta a borongós-drámai műtermi tónusokat,noha pasztózus festőiségétől nem vált meg. Ma ezek aszínes interieurjei, finom intim zsánerei, csendéletei és impresszionisztikusutcaképei jelentik művészete csúcsát. Hiszenezek a képek nemcsak egyidősek az 1906 után jelentkező magyaravantgárd törekvésekkel, melyek szintén a szín reformjáraépültek. Fényes jól láthatóan ugyanabból a forrásból merített,mint Czóbelék, a magyar neósok és fauve-ok: a franciaposztimpresszionizmus későn, az 1900-as évek elején elismertés retrospektív tárlatokon sorra bemutatott mestereinek forradalmiújításaiból, elsősorban Cézanne festőiségéből és térszemléletéből.Az Udvaron, a Tornác előtt vagy a Babfejtők című vásznain is,melyek 1904-05 körül keletkeztek, az aukcióra kerülő képnapfényes színskálájának megfelelő impresszionisztikus színkontrasztokatalkalmazott, az árnyékot a lilás-kékek, míg afényt a sárgák jelentik. Emellett azonban jelen vannak a posztimpresszionista,tiszta színkontrasztok is, az élénk zöldek ésvörösek, kéke és narancsok párosai is. A szűk képterek, apuszta színellentétekből felépülő térmélység, a nyugodt, derűskompozíció pedig Cézanne képeiből ered. Mindamellett Kalaposnő árnyas udvarban című festmény talán a leginkább rokon Rippl-Rónai József korabeli piktúrájával a hazai művészekközött. S nemcsak a kisvárosi élet nyugalmát, békés harmóniájáttekintve, hiszen ebben akár Ferenczy Károly nagybányaiplein air idilljeit is megidézhetnénk. Rippl volt az elsőitthon, aki a Nabis törekvéseket követve a képet a maga síkszerűségében,dekorativitásában kezelte. Fényes új festményeiis, különösen 1910 körül, ugyanezt a kérdést boncolgatták.Az aukcióra kerülő kép igazából efelé az irány felé való továbblépésmentén helyezhető el Fényes Adolf munkásságában(a Babfejtők és a Mákoskalács készülése közé).

  17. Fényes Adolf - Babfejtők
    1. Verőfényes, élénk színű festményei sorában egyik legszebb a Babfejtők. Fényes impresszionista felfogásának példája. A hétköznapi témát - a falusi udvaron babot fejtő három alakot - a napsugarak ragyogásától mámoros festői látvánnyá fokozta, a magyar festészet ünnepi remekévé avatta. A pasztózusan festett képen jól érzékelhetők a különböző színreflexek, a szürkés, kékes, rózsaszínes árnyékok, melyek a nagy formátumú, összefüggő felületeket foltokra bontják. A napfénynek színbontó, és az árnyékot is színessé tevő hatására a háromféle árnyalatú piros, az ultramarin és a szürkével kevert kékek különleges szépséggel ragyognak. Képépítésében nem csupán a térben elhelyezkedő formákból indult ki, hanem a nap fényének színváltoztató erejéből. Fényest a nagybányaiaktól függetlenül, velük egy időben hasonló problémák foglalkoztatták, mint pl. Ferenczyt az Október vagy a Napos délelőtt kolorizmusában.
      MNG, Budapest

  18. Fényes Adolf - Gyermekjáték
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      A Gyermekjáték ugyanabban a periódusban készült, mint a Mákoskalács, társadalmi tartalmában és színeiben egyaránt szorosan kapcsolódik a két kép. Mégis, van egy fontos különbség, a szimmetria ebben az esetben rejtettebb. A látszólagos rendezetlenség valójában rendezett, a faló átlós tengelyére szimmetrikusan.

  19. Fényes Adolf - Könyvek
    1. A festmény szép példája Fényes Art Nouveau periódusának. A képen látható tárgyak, a kis asztal, a szék az akkor nagyon népszerű hímzett párnával, a virágok és a könyvek, a csíkos tapéta, mind a magyar polgárság életének fooontos kelléke volt. A formák és a színek finoman kivitelezett kompozíciója teszi a festményt igazán jelentőssé.
      MNG, Budapest

  20. Fényes Adolf - Mákoskalács
    1. Fényes második, színesebb korszakában festette ezt a csendéletet. Az ekkor készült csendéletekben a 20. század elejei magyar polgárság környezetét, tárgyait ábrázolja. Éppen annak köszönhették népszerűségüket e képek, hogy a vásárlók saját környezetüket ismerhették fel rajtuk. A sikerhez hozzájárult az is, hogy az Art Nouveau szelíd eszközeivel Fényes határozott ritmust adott kompozícióinak. Ez a ritmus mind az egymásnak jól megfelelő színekben, mind a formákban jelen van. A kompozíció minden eleme szigorú szimmetriának van alárendelve.
      MNG, Budapest

  21. Fényes Adolf - Napszámos
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      Fényes a századforduló német művészetében elterjedt "Arme Leute Malerei" hatására 1898-tól festette mintegy hatvan képből álló sorozatát, melynek a "Szegény ember élete" címet adta. Megfáradt, gondterhelt embereket, öregeket, özvegyeket, gyermekét védőn magához szorító anyát ábrázolt többnyire borongós színvilágú képein. Ennek a sorozatnak egyik korai, jellegzetes alkotása az álló Napszámos is. Fényes a mezítlábas emberalakjába, tartásába, tekintetébe egy egész életformát tudott belesűríteni, noha alig jelezte a környezetet. A barnás tónusok, a szélesen festett foltok kontrasztjaiban és emberábrázolásában még Munkácsy hatása érezhető. Fényes mélységes emberi együttérzésének művészi megnyilvánulása a "Szegény ember élete" ciklus, melyről így vallott: "Elsősorban nem mint művész festettem a képeket, hanem mint ember. A szociális szempont mélyebben érdekelt a művészinél. Arra gondoltam, hogy ha a tárlatok szépen élő, gondtalan látogatói elé tárom ezt a szomorú világot, talán sokak lelkiismeretét felrázom". Fényes témaválasztása a kortárs hazai művészetben nem egyedülálló. Vaszary, Glatz, Kernstok, Zemplényi figyelme is a szegény nép felé fordult a századforduló éveiben. Fényes Napszámosa és Vaszary Szolgalegénye sok rokon vonást mutat.

  22. Fényes Adolf - Testvérek
    1. Fényes posztimpresszionista korszakának legérettebb alkotása. A kép felépítése egyszerű, világos, a háromszögbe foglalható két figura síkszerűen komponált: a világoskék, levegősen felkent háttér előtt a piros szoknyás, fehér fejkendős parasztleányka barna kalapos kisöccsét öleli magához. A kötény égszínkék, a háttér valamivel sötétebb kék színe a sárga blúzzal és sárga mázas köcsöggel, meg a cseréptányérral gyönyörű színkontrasztot képez. Fényes ragyogó kolorizmusa és későbbi, még inkább erősödő stilizáló hajlama itt is dominál. A sík háttérre rajzolódó alakok játékos sziluettvonala s a különböző képelemek elrendezése Fényes kolorista-dekoratív szándékainak remek szintézise.
      MNG, Budapest

  23. Fényes Adolf - Dombok között
    1. Fényes Adolf Budapesten, Weimarban és Párizsban végezte művészeti tanulmányait 1884-től kezdődően. Tíz évnyi szakadatlan munka, intenzív felkészülés után, 1894-ben került Benczúr Gyula budapesti mesteriskolájába, mely a hazai művészképzés legfelsőbb fokát jelentette. A 19. század utolsó éveiben Fényes több állami kitüntetés és ösztöndíj birtokosaként az elismert mester rangjára emelkedett. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1901–1902 telén rendezett kiállításán, a Műcsarnok tizenkét terme közül az egyikben kizárólag Fényes műveit állították ki. A hivatalos köröket képviselő kritika értetlenül állt a vitathatatlan műbeccsel bíró, a mesterségbeli tudás legmagasabb fokán csillogó, ámde témaválasztását tekintve  "szalonképtelen" festmények előtt. Fényes ugyanis ekkor mutatta be első ízben összegyűjtve a később sorozattá terebélyesedő, úgynevezett "szegény ember"-ciklusának nyitó darabjait. A kiállított 32 mű több mint fele azonban a borongós hangulatú, sötét színekben tartott szegény ember-sorozattal egyidejűleg alkotott, tiszta színekben izzó tájkép volt, melyeket a művész Vácott, Szolnokon és Nógrádban tett látogatásai alkalmával festett. A hazai képzőművészeti közízlést másfél évtizedig jótékonyan befolyásoló és meghatározó folyóirat, a Lyka Károly szerkesztésében 1902-ben indult Művészet, első számában a feltétlen tisztelet hangján méltatta Fényes lélekábrázoló képességét és üdvözölte festészetének megújult stílusát.

      Az 1902-ben megalakult szolnoki művésztelep első lakói között volt Fényes Adolf is. Az alapító tagok, Bihari Sándor, Hegedüs László, Mihalik Dániel, Olgyay Ferenc, Pongrácz Károly, Szlányi Lajos, Zombory Lajos és Fényes művészetét, egyedi vonásaik felett kapcsolta össze a szabad ég alatt való festés módszere, melyet az úttörő francia impresszionistáktól eltérően, naturalisztikusabb irányban haladva alkalmaztak. Tájábrázolásaikhoz különböző hangulatokat kifejező, a napszakokhoz és időjárási viszonyokhoz emberi érzelmeket vagy irodalmi-zenei élményeket sugalló címeket rendeltek hozzá, mely gesztus idegen a minden irodalmi hatást elutasító, csupán az érzékekre hatni kívánó impresszionista festők művészi szándékaitól. Fényesnél is felbukkannak hasonló címek, mint Vasárnap csendje a földeken, vagy Szeptember végén, melyek a bécsi "Stimmungsimpressionismus" hangulatorientált festészetének hatását mutatják. Legtöbb ekkori tájképe esetében azonban nyoma sincs e járulékos elem alkalmazásának. Lázár Béla a következőképp idézte fel 1912-ben a festő egy évtizeddel korábbi szándékait: "Fényes ekkor, amikor elindult színeket keresni, egyre arról beszélt, hogy kevés színnel szeretné beérni, s a természetet néhány alapszínre visszavezetni, [...] azért, mert alapjában dekoratív tehetség, akinél az abstrakció a színlátásban nyilatkozik meg, [...] a kevéssel sokat mondásra, a szűkszavúságra, a lényeges kiemelésére törekedett."

      Az itt bemutatott és az eredeti címe ismeretének hiányában Dombos tájként megnevezett olajkép méltán reprezentálja Fényes 1902 körüli tájképfestészetét, melyen a jellegzetesen magyar táj, néhány, különböző fénytelítettségű színnek széles ecsetvonásokkal, pasztózusan felrakott foltjaiból bontakozik ki. Mindez a nagyvonalú és összefoglaló látásmóddal kiegészülve rokonítja Fényes és a szolnoki művésztelep alapítói, valamint Vaszary János 1902 körüli, hasonló törekvésű festészetét.

      Kiállítva:
      Kieselbach Galéria és Aukciósház Őszi Képaukció, Budapest, 2001. okt. 3–11. Kat. sz.: 20.

      Irodalom:
      [Lyka Károly ?]: Fényes Adolf, Művészet, 1/1, 1902, 66-67.
      Lázár Béla: Fényes Adolf, In: Tizenhárom magyar festő, Budapest, Singer és Wolfner, 1912, 49-65.
      RA